Egyetemi tanulmányaim és magántanári elfoglaltságaim miatt folyamatosan felmerült az a probléma, hogy megírt dolgozataim, előre elkészített feladatsoraim ne csak egy eszközön legyenek hozzáférhetőek. Sok felesleges nyomtatásba és saját magamnak küldözgetett e-mailekbe került, amíg végül tényleges, aktív felhasználója lettem a Google drive alkalmazásnak.
A drive lényege, hogy Google fiókunk által bármilyen eszközről megnyithatjuk és szerkeszthetjük feltöltött dokumentumainkat. Bár a sok Google alkalmazás által több fajta dokumentum is helyet kaphat a 15GB-ig ingyenes drive-ban (Google naptár, Google spreadsheets (táblázatok), képek és videók), én jelenleg főként a Google docs (szövegszerkesztő) és a Google slides (prezentáció szerkesztő) általi szolgáltatásokat veszem igénybe a tanulás, tanítás kapcsán.
A saját drive-om áttekinthetősége érdekében elkülönített mappákba rendezem az egyetemi, azon belül is tantárgybeli dokumentumaimat, illetve külön mappákat tartok fent a már kipróbált és kedvelt angoltanítási tananyagok számára. Így az óratervezés bárhonnan megoldható, akkor is, ha éppen nincs nálam a laptopom, mivel a tananyagonként elkülönített mappákban könnyen kiigazodom.
Magántanároknak is ajánlom az alkalmazást, hiszen tanítványonként is készíthetünk mappákat, amiket az idősebb diákokkal megosztva is használhatunk. Nyelvvizsgára, érettségire készülő tanítványaimmal ebbe gyűjtjük a segédanyagokat, házi feladatként kidolgozott tételeket Gooogle Docs formátumban, amikre én egy-egy kijelölt részhez kommentben írhatok, amire akár szintén kommentben választ is írhat a másik magyarázatképpen vagy visszakérdezve. A javítás látható marad és csak akkor tűnik el, ha valamelyikünk a szövegszerkesztőben kitörli és átírja az adott részt.
A Google alkalmazások osztálytermi használata azonban nem csak egy-két embernél indult el az utóbbi időben. Egyre több tanár és kutató is foglalkozik a Google iskolai térnyerésével. Jó példa erre a 2015-ben megjelent “Teacher’s Guide to Google Classroom” (Tanári kézikönyv a Google osztályterembe) című amerikai könyv, ami kifejezetten a Google applikációk nyújtotta lehetőségeket igyekszik bemutatni tanároknak.