Kooperatív játékok – Mivel játsszon a gyerek?

A világ legtöbb oktatási rendszere a mai napig kompetitív szellemben tanítja a tanulókat, a folyamatos verseny adja meg az órák dinamikáját. Ezzel szemben a munkahelyeken csapatban kell dolgoznunk, ami egy teljesen más szemléletet és hozzáállást kíván az embertől. Tanulható-e egyáltalán a csapatjátékos felfogás? Mit tehetünk azért, hogy a gyerekek ne vetélytársként nézzenek folyamatosan egymásra?

Ma már teljesen bizonyított, hogy a csapatjátékos szemlélet gyakorolható, tanulható, így nagy szükség van arra, hogy ezt már gyermekkorban el is kezdjük. A kooperatív játékok hallatán sokan a mai napig azt sem tudják, hogy mire gondoljanak, pedig az ezek által kialakított újfajta versenyszellem a XXI. században szinte elengedhetetlen. A kooperatív játékok lényege, hogy a játékosok együtt nyernek vagy együtt vesztenek, ellenfelük általában maga a játék, ami folyamatosan nehézségeket gördít eléjük.

Az első és általam a leginkább ajánlott játék a Hanabi. A szabályokat most teljesen nem írnám le, de ami miatt szeretem az az, hogy a játékosoknak teljesen egymásra kell hagyatkozniuk, a másik segítsége alapján kell játszaniuk saját kártyáikkal. Ez nagy felelősségérzetet tanít, ami a csapatszellemet és a csoportbeli minőségi munkára való törekvést nagyban fejleszti. Tanárként vagy szülőként pedig komoly előnye, hogy a legkisebb táskában is elfér, könnyű elmagyarázni, nem túl időigényes és még idegennyelvű órákon is játszható, mivel alap szókincset és nyelvtani szerkezeteket kíván a játékosoktól. Idegennyelvű órára bemelegítő feladatként, strandra pedig lángosozás után erősen ajánlott.

Nagyobbaknak, vagy már komolyabb játékkultúrával rendelkezőknek érdemes még kipróbálni a Pandemicet és a Téboly Nagykönyvét. Mindkét játékban a szerencse alapján folyamatos nehézségekbe ütközünk, amiket le kell győznünk. Mindkettőnél mi vagyunk a “jók”, ami szintén pozitívum, mivel sok számítógépes játékban a gonoszok oldalán harcolnak a gyerekek, vagy a jóért küzdenek, de erkölcsileg eléggé megkérdőjelezhető módszerekkel.

Az Aranyásók még sokaknak beugorhat, ha kooperatív játékokról beszélünk. Mivel ez egy csapatjáték, de a játékban két ellentétes érdekű csapat van, ezt kooperatív szellemiségű játéknak csak akkor nevezem, ha vagyunk hozzá olyan sokan, hogy mindkét csapatban a leosztás szerint legalább két ember részt vegyen, így senki sem fogja elszigeteltnek érezni magát, ráadásul úgy, hogy többen ellene játszanak össze. Az Aranyásók szintén kis helyen elfér, csak kártyákat tartalmaz, így bárhol, bármikor játszható kisebbekkel és nagyobbakkal egyaránt.

Fontos megemlíteni a kooperatív szemlélet kapcsán, hogy a ma már sok iskolában alkalmazott négyes ültetés is szintén segíti a csapatszellemet, azt üzeni a gyerekeknek, hogy a feladatokat együtt kell megoldaniuk, a diákok egymást jobban látják, kevésbé kiemelt főszereplője a tanár az órának. Ezért ha valaki iskolában, otthon, vagy kórházi közegben tanít kisebb csoportokat szintén érdemes törekednie az ilyen csoportos elrendezésre, mivel a most felnövekvő generációnak nem azt kell megtanulnia, hogy dolgozzon csendben egyedül, hanem hogy hogyan legyen hatékony egy közösség tagjaként.

 

A rendszerezés koronázatlan királyai

A címet olvasva sokan azt hihetik, hogy most a Jóbarátokból jól ismert Monica Gellerről lesz egy cikk, mivel, ha valaki, ő valóban a rendszerezés és a tisztaság királya. Azonban a mostani bejegyzésem sokkal inkább azoknak szól, akik szeretnének rendszerezettebbé válni, vágynak arra, hogy ne érezzék magukat folyamatos lemaradásban, állandó versenyt futva az idővel.

Megannyi applikáció tölthető ma már le az interneten, a Wunderlist és a Todoist applikációi azonban külön említést is érdemelnek. Mindkét alkalmazás elérhető a Google Play Store-ban, az Apple App Store-jában és a Microsoft Download Store-ban is. Ez azért nagyon jó hír, mert így az összes eszközön szinkronizálható a listánk egy egyszerű felhasználói bejelentkezés által. Bárhol vagyunk és bármelyik eszközünk is van a közelünkben, a tennivalóink azonnal szerkeszthetőek.

A Todoist applikációját a minimalistáknak ajánlom, akik egy egyszerű, átlátható lehetőséget keresnek arra, hogy ne cetliken tartsák kordában a mindennapjaikat. Az alkalmazás ingyenesen elérhető része nem dobogtatja meg a dekoratőrök szívét, azonban az egyszerű design sokak számára jól jöhet. Nekem nagyon tetszett, hogy amint letöltöttem, azonnal automatikus mappákat kínál fel, hogy rendszerezhessük tennivalóinkat. Mivel a kategorizálás teljesen szabadon szerkeszthető, a legtöbben nem az automatikusan megadott Personal (személyes), Shopping (vásárlás), Study (tanulás), Work (munka), Errands (mindennapi teendők), Movies to watch (megnézendő filmek) mappákat fogják használni, arra azonban nagyon jók, hogy ötletet adjanak arra, hogy mennyiféle funkciója lehet egy ilyen telefonban is könnyen kezelhető alkalmazásnak. A Todoist ingyenesen elérhető felületén az elvégzett tennivaló azonnal és végérvényesen eltűnik, ami szintén azt jelzi, hogy ezt az appot nem a világ megváltására tervezték, a NASA feltehetőleg nem ezt használja, arra azonban tökéletes, hogy egyszerű felületet biztosítson arra, hogy semmi se menjen ki a fejünkből és nyugodtan aludhassunk el a nap végén.

A Wunderlist ezzel szemben egy sokkal dekoratívabb felület. Nem véletlenül kapja meg szinte minden évben valamelyik letöltő központtól az év alkalmazása címet. A népszerűség hatására idén áprilistól kezdve minden funkciója ingyenesen elérhető, ami ismét nagyot fog lendíteni az alkalmazás megítélésén. Ami nekünk fontos ebből az az, hogy itt is lehet kategóriákat, sőt alkategóriákat is létrehozni, így minden lehet egy helyen, azonban mégis rendszerezetten. A mappák külön-külön megoszthatóak e-mail cím segítségével másokkal, amik ezután közösen szerkeszthetőek. Ez a funkció nagyon jól kihasználható számunkra, mivel így az iskolai teendőket megoszthatjuk kollégáinkkal, osztályfőnökként lehet egy közös mappánk a gyerekekkel, magánéletünk tennivalóit pedig családtagjainkkal szerkeszthetjük együtt. Ehhez a funkcióhoz szerintem szorosan kapcsolódik az a lehetőség, hogy a már elvégzett feladatok is látszanak, csak végleges törlés után tűnnek el örökre. Ezáltal, ha megosztott mappában dolgozunk, látjuk, hogy mit végzett már el valaki más, ami egy fárasztó napon komoly segítség lehet. A Wunderlist alkalmazásának van nyomtatóbarát verziója is, így a tennivalók egy számítógép nélküli teremben is könnyen átláthatóak, ami az osztályfőnöki órán ismételten hatalmas előnyt jelent.

Akit esetleg ennél is mélyebben érdekel a két vezető alkalmazás közötti harc, az bővebben olvashat erről itt.

Pinterest a nyárra – Mivel játsszon a gyerek?

Többször is előfordult már velem, hogy olvastam egy cikket, majd azt hittem, hogy én azt bármikor meg tudom újra találni, amikor majd szeretnék rá hivatkozni, vagy visszaolvasni egyszerűen újabb inspirációért, de nem így lett. A cikkeket sokszor letörlik, vagy annyira hátrakerül, hogy soha többé senki sem találja meg. Erre nyújt egy nagyon kényelmes és ingyenes megoldást a Pinterest.

A Pinterest oldalán egy egyszerű regisztrációt követően tudunk elkezdeni dolgozni. Mivel az oldal magyarul is elérhető, a használata sem igényel semmilyen különlegesebb informatika- vagy angoltudást, senki nem ütközik nehézségbe. Már a kezdetektől érdemes táblákat létrehozni, hogy odagyűjthessük tematika alapján az úgynevezett pineket.

Ezután a táblákon belülre a pineket a Pinterest saját oldaláról is gyűjthetjük egy egyszerű “mentés” kattintással, azonban mindenkinek ajánlom, hogy töltse le a Pin it! elnevezésű gombot. Ez a kis piros P betű az URL mellett a jobb felső sarokban jelenik meg és lényege, hogy az általunk nézett tartalmat egy kattintással saját Pinterest gyűjteményünkbe tehetjük. Ennek a gombnak magyarként azért is van különösen nagy jelentősége, mivel így a Pinterestre egyre több magyar nyelvű mentés fog felkerülni, ami a későbbieknek majd növeli a magyar látogatottságát az oldalnak és további magyar nyelvű pineket jelent majd.

Az oldalon leginkább az életmód, oktatás, divat és művészetek témájú mentések dominálnak, de a saját kis gombunk segítségével mi szabjuk meg, hogy milyen összetételű lesz a kollekciónk. A mai nappal elindítom a Taníts, ha bírsz! blog hivatalos Pinterest oldalát is, amit érdemes lesz majd sűrűn látogatni. A mai napra két táblát töltöttem meg, amiből máris lehet szemezgetni, akár elmenteni a saját fiókba is. Az egyik tábla a tanévzárós ötleteket foglalja magába, gondolva azokra a tanárokra, akik szeretnék valamilyen figyelmességgel meglepni a diákjaikat az utolsó iskolai napokban. A másik pedig a nyári kinti játékokat tartalmazza.

Bár a Mivel játsszon a gyerek? sorozat mostani bejegyzésének lényege, hogy arra sarkallja a szülőket, nagyszülőket és táboroztatókat, hogy a Nyár a szabadban nevű táblán böngésszenek, azok a diákok, akik mostantól Pineterestet használnak sem fognak csalódni. A szakdolgozatok, érettségi tételek kidolgozásához is nagy segítséget jelent, ha egy táblán el van mentve az összes egyszer már megtalált anyag, ami a későbbiekben még lehet, hogy kelleni fog. A Pinterest kiváló megoldást kínál arra, hogy bezárjuk a hónapokkal ezelőtt megnyitott ablakainkat és abbahagyjuk a vesződést a Google Chrome által nyújtott Kedvencek menüponttal.

A Pinterest mobiltelefonos applikációként is letölthető, és mivel használható rajta ugyanaz a profil, ami a számítógépen, az ötleteket akár a strandon is gyűjthetjük.

Ha már nem elég a tankönyv, nyomtass!

Minden tanár találkozott már azzal a problémával, hogy a tankönyv túl gyorsan átsiklik egy-egy újabb tananyag felett. Mit tehetünk, ha észrevesszük diákjainkon, hogy nem értették meg a fejezet új információit?

Valószínűleg sokak számára ismerős az a helyzet, amikor a tanár órára behozza az osztály saját tankönyvét és még mindenkinek egyesével több oldalnyi fénymásolatot egy másik tankönyvből, aminek a széle szénfekete a könyv merev gerincének köszönhetően. Amellett, hogy dicséretes, hogy a tanár időt, energiát és papírt nem kímélve igyekszik azon, hogy újabb feladaton, nézőponton át értesse meg a tananyagot a diákokkal, ma már sokkal egyszerűbb módja is van ennek, amihez nem kell sem otthon, sem a tanáriban hatalmas (tan)könyvtárat felhalmoznunk, cetliznünk, azért, hogy a végén a diákok úgy nézzenek a lapra, hogy “szuper, egy újabb sulis könyv…”.

Előző héten a LearningApps.orgról írtam, ami sok tantárgyat felölel, de nem nyomtatható verzióban és nem is olyan dekoratívan, mint azt a legtöbb mai diák igényelné. Angoltanároknak vagy kéttannyelvű iskolában angol nyelven tanító más szakos tanároknak jó szívvel ajánlom az ISLCollective oldalát, ahol jelenleg több, mint 74000 ingyen letölthető feladatlap áll a tanárok rendelkezésére.

Az oldal igazi kincsesbánya, de legnagyobb előnye, hogy tökéletesen működik a szűrőrendszere, így nem veszünk el a hatalmas adatbázisban. Lehet szűkíteni korosztály, szint, témakör, nyelvtan, szókészlet, feladattípus, nyelvvizsga típus, kommunikációs funkció, de fejlesztendő készség szerint is. Az oldal számomra azért is meggyőző, mert még olyan lehetőség is van rajta, hogy csak azokat a feladatokat mutassa, amiket diszlexiás idegennyelvi tanulóknak ajánl. A kinyomtatandó feladatsorok mellett az oldalon még kész prezentációkat és videós tananyagokat is találunk, amik szintén segíthetik az órát.

Az oldal a regisztráció által szerkeszthetővé is válik, mindenkit biztatva arra, hogy saját házi készítésű tananyagát ossza meg a többiekkel. Ez kezdő tanároknak különösen ajánlott, mivel komoly visszacsatolást jelent, ha látjuk, hogy hányan töltik le az anyagunkat és hogyan reagálnak rá, amit a letöltések számából, kommentekből és like-olásokból követhetünk nyomon. Ha most csak böngésznénk kicsit az oldalon és rátalálunk valamire, amit a későbbiekben szeretnénk használni, egy regisztráció után egy kattintással letölthetjük és akár a Google Drive-ba is elmenthetjük, amit szintén szortírozhatunk számunkra kényelmes kategóriákba.