LearningApps.org – Mivel játsszon a gyerek?

Az iskolai szünet vége mindenkit megvisel. A szülőket és a nagyszülőket különösen. A Learning.Apps.org tankockái kompromisszumos megoldást nyújthatnak, ha a szabadidős számítógépezés miatt feszül egymásnak két generáció.

A LearningApps.orgról már sokaktól hallottam, ezért kíváncsian vártam, hogy tesztelhessem. Mivel tudtam, hogy ez egy magyar nyelven is elérhető oldal (a jobb felső sarokban 21 nyelvből választhatunk), kritikusan álltam hozzá, mivel a tanulós-tanítós applikációk terén mi még semmiképpen sem járunk az élmezőnyben.

Egyértelműen az előnyök közé tartozik, hogy magyarul elérhető, így a gyerekeknél már a legkisebb általános iskolai korosztály is játszhat vele. Az oldalon minden témakörök szerint van csoportosítva a tantárgyakon belül is, egy görgetősáv pedig arról gondoskodik, hogy beállíthassuk a számunkra megfelelő szintet. Ez hatalmas segítség a nagyszülőknek, mivel a letisztult oldalon könnyedén szűrhetik először ők a játékokat, amik közül majd a kisgyerek kép alapján ki tudja választani, hogy melyik szimpatikus számára. További pozitívum, hogy a legtöbb játéknál húzni kell a választ a helyes mezőbe, vagy egyszerűen csak pár lehetőség közül a helyesre kattintani, ami okostelefonokon és táblagépeken is könnyen kivitelezhető, a legkisebbek számára pedig szinte ösztönös mozdulat.

A letisztult, egyszerű grafika azonban a gyerekeknek hátrány is lehet. Az általános iskolai korosztály számára talán még ez nem zavaró, a feladat megoldani akarása őket még nagyobb eséllyel köti le, azonban az idősebb diákoknak az ilyen oldal unalmas, “tanulás szagú” lehet. Az viszont, hogy elérhető náluk olyan tantárgy is, mint a latin, az orosz, a csillagászat, vagy éppen a gazdaság, egészen egyedülállóvá teszi az oldalt, mivel az ilyen tárgyakat tanuló gyerekek általában csak a tankönyveikre hagyatkozhatnak, ha magyar nyelven szeretnének tanulni.

A LearningApps.org oldalán érdemes a nyári szünetben is időt tölteni, mivel hatalmas rajta a választék mind tantárgyakból, mind játékokból. Mivel tanárok által ingyenesen fejleszthető a felület további játékokkal, biztosan nem most írtam utoljára az oldalról.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük